Ima dick, Im addicted to you. [Szombat.]

Csak megosztanék egy számot, amit ma találtam, nem is tudom, hogy lehet, hogy eddig nem hallottam, pedig azért elég sok simple plant hallgatok... Sebaj. Pedig régebben még érvényes is lett volna. De a 2011 mindent megváltoztat, ugyebár. (: Azt hiszem (aztán persze majd kiderül), idén nem lesz gond megszokni, hogy nem 2010 van, menni fog, hogy a füzetekbe is a helyes dátumot írjam, vártam már, hogy végre elmúljon ez a dolog. A tavaly. Idééén már minden másképp lesz, ma reggel/délelőtt pl. csak úgy a semmiből rám tört az elképesztően jó kedv, amit aztán az álmosság elnyomott, no de mikor voltam utoljára olyan vidám, mint abban a pár percben? Na. Zene:


Sajnos az official klipet nem lehet beágyazni, de itt van hozzá link. (:

Everybody knows I'm still not over you. [Csütörtök.]

Hűűűűha. Tegnap reggel helyett délután megérkezett a család egyetlen Natija az egyetlen Mátéjával, és ma kábé 11-ig itt is voltak. Az a bébi egy tünemény, 1 éves kis herceg, szerintem Exupery pont így képzelte el őt, csak pár évvel idősebbnek. (: Én legalábbis biztosan. Alig várom, hogy nagyobb legyen, és valóban kis herceg legyen. (:

Reggel arra ébredtem, hogy zapám, meg a Mátébaba bejöttek a szobámba, Máté nagy szemeket meresztve rám nézett, majd terminátor módjára megindult a szobámban, megnézte a tévét közelebbről, meg engem, meg mindent. Tegnap már jól elvolt ott egy darabig, de ma reggel hamar megunta. Aztán mikor mentek, én öltöztettem fel, egész jól tűrte. A kedvence a fürdés volt, meg a hűtőszekrény. Ja, meg az ásványvizes üveg, mert az gurul.

Ma később pedig... hát, nem mondok semmit. Still not over, de folyamatban van.

Jóéjt, ha holnap nem írnék már, akkor boldog új évet mindenkinek, nézzétek az előre beállítot twittemet január 1., 00:00-kor. (:

2010 képekben - egy évnyi wikkywonka. [Hétfő /2.]

No, és már meg is csináltam a 2010 képekben dolgot, nem fészbúkon, ott az összes kép (majdnem) fent van úgyis, hanem fotóbáketen, hogy mindenkimindenki számára elérhető legyen: itt.

Sovány egy 2010... Nem kérdéses, az év legjobb napja és egyben életem eddigi legjobb péntek13a volt az augusztusi!

I DID anything to get to you. [Hétfő.]

Álmomban varázsló volt. És szerettük egymást. Legalábbis kibékültünk. Jó álom volt. Bár az elejét nem értem... a váci piacról hogy kerültünk egy táborba, fa házakba, úgy az az egész... zűrös. És nem értem miért álmodok ilyet, mikor úgysem válik valóra. Nem szeretnék többet vele álmodni. 2011 hozzon mást, neki kívánom, hogy ne szenvedjen többet más szeretetétől, magamnak meg... well, nem kívánok magamnak semmit, mert a saját életemet nem kívánni kell, hanem élni.

Kívánhatnám például, hogy sikerüljön a nyelvvizsgám, de ha igen, vagy ha nem, mindkettő rajtam múlik: hogy tudok-e angolul. Kívánhatnék jó egészséget, de rajtam múlik: evés, alvás, vigyázás rá... szóval ahogy élek. Kívánhatnék sok sikert a) a szerelemben, de a fenének kell szerelem, majd jön az, ha jónak látja, b) a tanulásban, de az szintén rajtam múlik...

Egyébként ma reggel, mikor kimentem kutyát etetni azt tapasztaltam, hogy nem féltem, hogy leesek a lépcsőn. Lehet, hogy csak azért, mert nem volt lefagyva. De mi van akkor, ha elmúlt a fogkitörős félelmem? Minden lehetséges.

Lassan ideje lenne összegezni az évet. De végülis minek. Tudom, hogy a nyarat kivéve jó szar volt. December utolsó két napjától március végéig, vagy inkább júniusig. Persze voltak jó részek, a Lillások, meg az osztályszínházasok, meg a merlin farsang, meg a bulik...

Aztán a nyár nagyon jó volt. Elmenni ide, elmenni oda, Veszprém, Kapolcs, fogszabályzó levét

el, fotózás, MIKASZIGETSZERELEM, sokAncsi, még egy "fotózás", szóval jó volt. Persze kétségtelen, hogy a legjobb a sziget volt. Aztán újra elkezdődött a suli. Az jó volt, újra látni a sok bolondkát, de hát tudjuk, hogy a tanulás meg a diákok... hm. Aztán Szeptember... 6-16-17, ezek azok a napok, mikor történt is valami. Főleg 6 és 17. Másra nem is emlékszem a hónapból. Október... születésnap?? Miről beszélünk. Jó, igaz, a pia amit kaptam, csokik, meg egy-két ember/dolog feldobta, de persze 0:00 és 23:59 is sírással telt, szóval akkor most döntsük el, hogy jó szülinap volt-e. Vagy ahogy mondani szokás, boldog.

November. Mi volt akkor? Emlékszik valaki? (Ja hupsz, most jut eszembe, Szept.-Okt. kifelejtettem valamit, nem baj, most már úgy marad, talán nem véletlen.) Jaa, eszembe jutott, akkor lettem megfosztva a hajamtól. Hö. Aztán December, a Mikulástól betegség, egészen a nyelvvizsgáig, 18., aztán még pár nap suli, Karácsony, és most itt vagyok.

Tulajdonképpen meg is volt az év összegzése, tanulság nincs, következtetés, levonni való nincs, le kell zárni az évet végre, és kántálni a közhelyet, hogy ahol egy kapu bezárul, ott két másik kinyílik, vagy mi, még sosem használtam ezt a mondást (ennek nyilván meg van az oka). Még egy képekben összefoglalás lesz, asszem.

Hm. Mikor lesz már 2011?? Ugye jön megint Mika, és ugye lesz új albuma? Ugye sok stílusos ember fog mászkálni Pesten? Ugye végre értelmesebb blogbejegyzéseket fogok írni? Legyen már 2011!

Na, most, így 12:26 lévén elmegyek bejglireggelizni.

Örömtánc 2010 beszámoló. [Hétfő.]

Szóval az ígért beszámoló... kicsit rövid lesz, de legalább lesz valamicske. (:

5-re mentem a bazilikához mint piros, tudtam, hogy Réka is piros, így hát vártam, hogy jöjjön, mert addig nem volt kivel beszélnem. (Később olyan dolgokat mesélt, hogy csak néztem ki a fejemből, hogy MIVVAAAN??)
Aztán lement az első tánc, mi pedig visszamentünk a gödörhöz, az nem volt olyan izgi. Aztán átmentünk a szabadság térre, na, ott volt az igazi (amúgy m bomba riadó miatt le volt zárva...), eltáncoltuk egyszer, mindenki szétszéledt, egyszercsak zeneújra, tánc újra, flash flash mob! (Y)
Utána megint vissza gödör, találkoztunk Ancsikával, deák téri flash mob jól sikerült, volt valami néni, aki beszólt, hogy hívja a rendőröket, ha nem hagyjuk abba a verekedést (legalábbis ezt mesélték), meg Ancsika találkozott egy pasival, aki a szigeten mögöttünk állt. Külföldi, idén csupa külföldit fog ki.
Aztán elmentünk a szimpla kertbe Ancsi pénztárcájáért, meglett, valaki leadta úgy, azzal a párszáz ft-tal együtt, ahogy elhagyta, szóval nagy volt a boldogság. (:
Aztán elszaladtunk mekibe, vettünk séket, aztán vissza a gödörbe, hogy még egyszer utoljára eltáncoljuk a BAD-et (ami nem, nem egyenlő a bed beach-el, vagy mivel...), és ott is kétszer táncoltuk el. Aztán még bent egy kis after, de nem maradtunk sokáig.
Aztán hazajöttünk.

(Bocsi, ez most nem valami lelkes beszámoló, pedig nagyon-nagyon jó volt, csak fáradt vagyok, de majd talán még mesélek lelkesen is. (: De talán a videókból kiderül, hogy mennyire is volt jó: nagyoooon!!)

Let the sunshine in. [vasárnap.]

Miközben a tegnapi bejegyzésemet írtam, egy egészen kicsit szétzuhantam. Lelkileg. És idegileg. Ezért nem fejeztem be.
Ismét bebuizonyosodott (a sors iróniája, hogy először u-t írtam...), hogy igaz: ha szeretek valakit, akkor a hozzá hasonlókat is szeretem, és ha ezt a valakit egyszercsak már nem szeretem, vagy nem annyira, vagy nem úgy, akkor a többieket sem. Azt hiszem, az eddigi 3 eset közül a mostani a legjelentősebb. Illetve... azt sem tudom már, hogy kit szeretek és kit nem, lehet, hogy nem is múlt el semmi. Tudjátok milyen az: összezavarodni? Ennyire... Én eddig szerintem nem tudtam. De mostmár tudom. Tudom, hogy semmit sem tudok. És ez elég idegesítő, azt kell hogy mondjam.

Egészen boldogan bandukoltam, napsárga kabátomat lengette a szél. Ragyogott a Nap, csicseregtek a madarak, és éreztem: újra itt a tavasz. Egyedül voltam, így volt időm gondolkodni.
Nagyjából fél éve jöttem rá, hogy a tavasz a kedvenc évszakom. Már korábban is tudtam, hogy az a legjobb, de az én gyerekfejem be volt programozva: ősz! - Születésnap.
Aztán mikor legutóbb beköszöntött az ősz, és én úgy éreztem, hogy minden rossz, hiányzik a tavasz, mert az milyen jó volt, sok jó dolog, sok kellemes este, sok kellemes emberrel, akiket nagyon szerettem. Persze, a nyár is kellemes volt, de mégis számomra a tavasz jelentette az igazi boldogságot. Szóval ősszel minden elkezdett hiányozni, rájöttem: hosszú lesz az idő, mire újra eljön a tavasz.
Szinte szenvedtem télen. - Szinte? Folytonos rosszkedvemben már lassan azt sem hittem el magamnak, hogy valaha jobb lesz. Úgy éreztem, ezen a tavasz már nem fog változtatni. Már nem mertem reménykedni, nem csak ebben: semmiben. Az életem romokban, senki és semmi nem tud segíteni, ha akarna se. De még csak nem is akart.
Gyorsan teltek a napok: hétközben elfoglalt vagyok, olyankor mindig hamar eltelik az idő. Mégis úgy éreztem, hogy sosem lesz már tavasz; nem lesz újra tavasz és ragyogó napsütés: egy gödörbe estem, és úgy tűnt, ott is maradok.
Aztán pár napja kisütött a Nap, szinte szikrázott a világ: minden egy csapásra megváltozott, ahogy azt mondani szokták. Pulcsiban feküdtünk kint a suliudvaron, nem érdekelt minket senki és semmi, csak egyszerűen boldogok voltunk. A többiek. Én is. Teljesen mást éreztem, mint télen, minden teljesen más volt. Éreztem, ahogy a nap felmelegítette a nadrágomat, és az forrón simult a lábamhoz. Éreztem, hogy ha fúj a szél, akkor még egy kicsit fázok: de nem bántam.
Azóta minden sokkal jobb, csupa pozitív dolog történt, csupa olyan, amit szeretnék, hogy megismétlődjön. Vagy folytatódjon, nekem úgy is jó.
Mostmár csak egy dologtól kell tartanom: mi lesz, ha elmúlik a tavasz, és a nyár is, újra ősz jön, majd tél? Még egy ilyen időszakot egészen biztos, hogy nem bírok ki!