I'm not afraid to walk this world alone.

Szörnyű nap. Hisztis nap. Nyűgös nap. Ne többet.

Szétverni valamit. Tombolni. Zúzni.

Lenyugodni. Továbbállni.

Visszaemlékezni.

Nevetni.

When our time is up, when our lives are done - will we say we've had our fun? [Szombat]

Hol is kezdjem, az, hogy tegnap reggel 7-kor felébredtem, és ma reggel 7-kor elaludtam, nos, egy kicsit sokkolta a rendszeremet - ha már a sok új idegen ember nem. Az egész 24 óra legalább 5-7 napnak tűnik, nem a sok alkohol miatt (azt én nem fogyasztottam), hanem a sok beérkező infó miatt.

Délig semmi érdekes - fizika tz, angol, német. Sulitájm, mint rendesen. 12-12:45-ig ebédidő volt, 3/4 1-kor indultunk a budapesti mecsetbe vallástan miatt, ahol egy pasas beszélt nekünk az iszlám vallásról. A buddhisták jobban tetszettek, de volt egy nagyon szép nő. 16:00 körül értem Zsuhoz, és már alig vártam, hogy végre mehessek #twittertali @ #vaskapu. (18:00.) Beszélgettünk, én készültem kicsit (őő... újra összefogtam a hajam?! Nagyjából ebben kimerült a készülődés), aztán jött Mr. Zsu (a bojfrendje), akkor már jócskán elmúlt 5 óra, úgyhogy indultam is.

Na, és innentől jön az a rész, hogy csak mondom, mondom, mondom, @emberelek, és semmi értelme nem lesz az egésznek. (:

17:55 körülre értem oda, @aresius_ (a későbbiekben Örézsiás, Örézs, valamint! Rizsa) azt mondta, mivel ő szervezi, 45-re már odamegy. Mégiscsak illene... hát, nagyon nem sikerült neki, majdhogynem 18:45 volt már, mire odaért. De ne szaladjunk annyira előre. Jó szokásomhoz híven (mert a fene egye meg, én erről nem tudok leszokni), korán értem oda. Mondhatjuk úgy is, hogy elsőnek. Hát jó, behuppantam egy babzsákba, és elkezdtem közvetíteni: még senki; még mindig senki; még mindig; ÁÁÁÁ, ÉRKEZŐK! Én ugyan nem tudtam (még, akkor), hogy ki ő, de odajött, és megkérdezte: "Wikkywonka, ugye?" (csak hogy én se maradjak ki, de magamat a későbbiekben sem fogom néven említeni: wikkysonka) - én meg mosolyogtam, és bólogattam. Kiderült: Ő @_VVega_. Egyből megismert, még jó, én őt nem. Vele érkezett @_monana és @Eni08, akinek menő billentyűzetes fülbevalója volt... (: Aztán érkezett (ha jól emlékszem a sorrendre) @LFL_93 (a későbbiekben: Löfli, ! Kifli - így nem fogom hívni, de elárulom ő volt az este a csikizőspajtásom), és innentől a sorrend már kicsit homályos. Érkezett még @deinoerd (Dínó, Danonínó - és aki mostmár beszólhat, mert követ), @primedark (prájmdárk, Tocci, és pörkölt, de az nem jóóóó) kicsitelkésett, @icarusdes, @yuka_mi, @zakkantanett és @verkutya, @KEME5, @rip911, @Bate81, @Midnite_, meg még egy csomóan, annyi embert nem lehet felsorolni. (: (Ráadásul nem tudom a nickeket, remélem senkiét nem írtam el.) Mindenkit (vagy legalábbis azokat, akikkel beszéltem) imádtam, főleg a keménymagot, akik ott maradtak a végéig, és még annál is jobban a #nincswifi crew-t, ami a #vaskapu helyett már a #törökkajálda alsó szintjén bandult (és ahova mikor indultunk, elhagytam a sálam, de prájmdárk megtalálta nekem), útközben elbúcsúztunk Dínótól, aki, mint azt feljebb láthattátok, létrehozta a foodnickeinket. A Star Kebabban (hé, srácok, ott voltunk egyáltalán? :D) mindenki evett, kivéve wonkalányt, aztán vizipipáztunk is, páran teáztak, nekem még megvan a kókzéróm vége, elmulattuk az időt hajnali 5-ig. Nem rossz, nem rossz. Akkor már rég nem az első metró megy (bár a Deákon nem a sokadik van ott akkor), szóval el is indultunk, ki-ki amerre lakik. A kékmetróval csak én és Örézs mentünk, a többiek mind pirossal, de úgy kell nekik, a kék az menőbb! És bár mondtam, hogy nem kell elkísérni a határ útig, mégis megtette, mert egy igazi dzsentleman, és vigyázott, hogy ne aludjak el amíg le kell szállni (bár akkor épp/már nem is voltam álmos). Aztán már járt a villamos, úgyhogy nem gyalog jöttem, 1/2 7-re értem haza, vagyis akkor kerültem ágyba, és nem volt elég a majdnem 12 óra velük, - már akivel, - még folytattuk, mert mi igazi #twitterfüggő k vagyunk, és #wififüggő k, mert ha #nincswifi, az biza gáz.

Nos, röviden ennyi, hosszan pedig eltartana 12 órát elmesélni... (:

Köszönjük Örézsiásnak, hogy megszervezte (ezt kevesen tudják, de azért ő tegnap is elmondta, mikor már ketten voltunk: az egész miattam lett szervezve, na jó, de nem önzősködöm, úgyhogy ilyeneket nem jelentek ki), (meg én még az inniket, meg a chipset, meg a nagy nehezen kikönyörgött truly 7u szignót, de azt a többi #nincswifi snek is!), mindenkinek, hogy megjelent, már nem félek Löflitől, sőt, sem senkitől senem nem félek, legalábbis közülük, de neki még a kitűzőket is köszönjük, és köszönöm a sálamat Toccinak, a sok ez-ő- az-ő-ezt-kell-róluk-tudni-infót @verkutya-nak, a képeket Zakkantnak és Dínónak, meg aki még fotózott, bár elég szörnyűséges képek lettek, de a szándék a lényeg, köszönöm a legelső olyan 24 órámat, amit teljesen végig ébren töltöttem el (így 17 évesen már ideje volt), és végül, de nem utolsó sorban azoknak, akik bekövettek szeretném megköszönni, mert végre egál a követettjeim és a követőim száma! Az élet apró örömei. (:

TWITTERTALI FOR THE WIN! 2011, január 21-22. @ #vaskapu (after @ #törökkajálda alsó szint).

UI.: akik nem tudnák, ezt énekeltem olyan nagy örömmel, mert a kedvenc együttesem, és mi az, hogy ez itt szól, demenő, akkor énmost énekelnék:

I could be your clown. [Szerda, vagy milyen nap is van.]

Nos. Ma egész nap azt hittem, hogy egy másik nap van. Reggel még azt, hogy kedd. Az 5-6-7-8.-ik órában teljesen elvesztem, egyáltalán nem tudtam, hogy milyen, estére pedig már csütörtök érzésem lett. Lehet, hogy az idő felgyorsult, és valójában már 1 hét is eltelt, csak ezt senki nem vette észre. Olyan gyorsan ment ugyanis. Igazából ez csak egy bonyolult megnyilvánulása annak a ténynek, hogy mennyire várom is már én a pénteket!!

Valamint rájöttem, hogy mennyire jó szó is a katarzis. Ezentúl mindenhol katarzisokat fogok észlelni, mindenben, amit olvasok, meg körülöttem, meg bennem. Bennem leginkább.

Olyan régen volt deja vum... pedig régen mennyiszer. És tökre szeret(t)em azt az érzést. Lehetne újra. Az is egy milyen dolog, olyan van is meg nem is, tényleg is, meg nem is, igazi is, meg nem is. Mint Mátyás király meg a trükkje.

Hozzunk létre facebookon egy page-et: 'Akik szeretik a deja vu érzését'. Szánalmas ez a sok lájkolgatás, vicceket nem fb-n kéne olvasni (habár egyik-másik kétség kívül hatalmas).

Valamint megosztanék egy zenét, ami gáz, "inkább vállalhatatlan", mondták twitteren, DE! nem lehet abbahagyni a hallgatását, mert se eleje, se vége, és kell játszani, újra és újra.

Fluor.

There's a place downtown, where the freaks are come around. [Kedd.]

A mai egy igen mókás nap volt. (: Élveztem, legalábbis részeit. (: (Bár most leginkább világnak mennék.)

Na, elmesélem a vicces részeit, bár így utólag elmesélve nem biztos, hogy másoknak is olyan vicces, mint nekem akkor, ott.

Rebekával szünetben lent sütkéreztünk az udvaron, ha már olyan jó idő volt. (: Egyszer csak meghallottunk valami külföldi beszédet, én azt értettem, hogy "You lost your t-shirt", Rebeka meg valami "Tisch"-t értett. Ezért hát megkérdezte:

- Minek van itt egy német nő?

Mire Viktória válasza: - Nem tudom, de angolul beszélt.

Ezen nevettünk vagy fél órán át, majd lejött a kisgyerkőc, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva késztetést érez, hogy minden alkalommal, mikor elmegy mellettem köszönjön. Ez most sem volt másképp, megveregette a hátam, és rám kiabált: - Csá nigger! - Hogy miért tettem, nem tudom, de visszaköszöntem, erre Rebeka megkérdezte, hogy ki ő (mármint tőle, nem tőlem), mire kisember azt válaszolta, hogy nem tudja. "Az jó, mert én sem." Válaszolt R., és ismét nevettünk egy csomót.

Majd mikor mentem a metrón, és éreztem, hogy valaki szuggerál a másik metrókocsiból, és tudtam is, hogy kicsoda, egy nagyon unszimpatikus... khm, "úriember", és már éppen készültem rá csúnyán nézni klinikáknál, mikor megláttam Lócit és *-t ott nem messze a szuggerálóstól, a másik vagonban. Egyből felpattantam, és vártam, hogy végre megálljunk a Ferenc körútnál, hogy átszállhassak hozzájuk, és mikor megálltunk már szaladtam is. (: Annyira megörültem nekik, és olyan boldog lettem tőlük, meg az egy-két elsütött polihumortól, hogy bearanyozta az egész napomat. (:

Aztán tapasztaltam némi monster deszkaversenyt, vagy mit a Deák téren, majd egy játszóteret a westendes jégkori pálya helyén...

Aztán haza, aztán tánc, táncon élménybeszámoló Rebekának, bár nem igazán volt semmi érdekes, inkább csak a metrós dolgot meséltem el, nagyon nevetve, és vigyorogva és felpörögve.

És végre utolértem magam sms-írásban, végre írhatok majd újra. (Sms írási szabályom, hogy annyi sms max. 1 hónapban, ahány nap van. Végre 21.-e lett, mert most annyi sms-nél tartok. Ügyes vagyok? Kösz.)
Reply-blog:
Nem csak holnap, de ma is! (: Mint már fentebb említettem. Azért vicces volt. (: ♥

Most jó éjszakát, nem tudom, ma milyen hangulatom van, ezért beteszek egy ilyen zenét, nem hangulatként, csak szeretemszámként:

U.I.: Megvan a hangulatzeném: