The more I see, the less I know, the more I like to let it go. [Szerda.]

Mert ma ilyen RHCP hangulatom van. Most épp a californication szól.

Úgy látszik, a szerdák ilyen fáradt "milyennapisvanma,!, remélem péntek, ja nem, csak kedd, ja nem, mert már szerda" napok, a leghosszabb a suliban, ráadásul másnap csütörtök, amikor meg tesi... amit gyűlölök. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire.

Boldog születésenapját az édesanyukámnak, sütöttem neki finesz muffintortát, meg vanília öntetet:

Btw a RHCP hallgatás óta eltelt pár óra, már Mika - same jeans-t hallgatok, és azon gondolkodom, vajon hány és ki embernek tetszettem valaha is? Most ez foglalkoztat. Mert akik ebbe a kategóriába tartoznak, azokat el kéne zárni valahova, ahol sok nő van, és egyik sem én vagyok. Hogy ez miért lenne jó, azt nem tudom. Főleg hogy mondjuk tartozna ebbe a kategóriába pár ember,

a blog véget ért. Túl üres a fejem ahhoz, hogy bármit is írjak. Egészen pontosan úgy mondanám, hogy csupa nem blogba való dolog jár benne. És érzem, ahogy ver a szívem. Az a... zérzés. Ami indokolatlan, és tudom, hogy most múlandó. Hamar múlandó, mert igazából nincs is. Nem úgy, mint legutóbb.

But there is still tomorrow, forget the sorrow, and I can be on the last train home.

I is the word turns upside down. [szerda, part 3.]

Egyszer azt hallottam, hogy vigyázzak, mit teszek, vigyázzak, kit szeretek, és mindig gondoljam át kétszer. - Na, ki tudja, hogy mire gondolok? ((:
Kérdem én, lehet-e irányítani az érzéseket? Persze, megpróbálom átgondolni, de mire megyek vele? Ha szeretek valakit, akár az arcomba is üvöltheti, hogy semmi értelme. Ha meg is változna valami, nem azért, mert ezt mondta. Hanem - szerintem - azért, ahogyan mondta… na meg… lehet-e olyan embert szeretni, akit az ember tulajdonképpen nem is ismer? Például… lehet-e szerelmes valaki abba a fiúba, akit minden reggel lát a buszon, vagy abba a lányba, aki a szemben levő tánciskolába jár minden szerdán? Hiszen mindenkinek van egy kisugárzása. Egyeseknek olyan, hogy rossz kedvem lesz tőle, egyeseknek olyan, hogy nevetek tőle. Egyeseknek meg olyan, hogy Istenem, most azonnal meg szeretném zabálni, olyan édes. És ezeknél mindegy, hogy ismerem-e, vagy sem, ezt váltja ki belőlem, és kész. Nem azért, mert érzem az illatát, és beindulnak a biológiai folyamatok, amivel manapság a szerelmet magyarázzák. Hanem csak úgy. Mert látom őt, a mosolyát, hallom a hangját, a nevetését... és ez elég. Még ha nem is tudok róla sokat, vagy akár semmit sem.

"Nincs semmi érdekes a filozófiámban, csak egy zavart tinilány vagyok, semmi több."