Mert ma ilyen RHCP hangulatom van. Most épp a californication szól.
Úgy látszik, a szerdák ilyen fáradt "milyennapisvanma,!, remélem péntek, ja nem, csak kedd, ja nem, mert már szerda" napok, a leghosszabb a suliban, ráadásul másnap csütörtök, amikor meg tesi... amit gyűlölök. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire.
Boldog születésenapját az édesanyukámnak, sütöttem neki finesz muffintortát, meg vanília öntetet:
Btw a RHCP hallgatás óta eltelt pár óra, már Mika - same jeans-t hallgatok, és azon gondolkodom, vajon hány és ki embernek tetszettem valaha is? Most ez foglalkoztat. Mert akik ebbe a kategóriába tartoznak, azokat el kéne zárni valahova, ahol sok nő van, és egyik sem én vagyok. Hogy ez miért lenne jó, azt nem tudom. Főleg hogy mondjuk tartozna ebbe a kategóriába pár ember,
a blog véget ért. Túl üres a fejem ahhoz, hogy bármit is írjak. Egészen pontosan úgy mondanám, hogy csupa nem blogba való dolog jár benne. És érzem, ahogy ver a szívem. Az a... zérzés. Ami indokolatlan, és tudom, hogy most múlandó. Hamar múlandó, mert igazából nincs is. Nem úgy, mint legutóbb.
But there is still tomorrow, forget the sorrow, and I can be on the last train home.
Ma zanyával (vagy ha úgy tetszik Mommal) aranygaluskát csináltunk, az én ötletem volt, de többnyire közösen csináltuk. Persze ami nem úgy lett, mint ahogy kéne, az az én hibám volt...
