I hate days like this. When it rains. [Péntek.]

Még délután írtam egy blogbejegyzést. Aztán elment a net, nem mentődött, én bezártam, és elveszett. Amúgy is ideges voltam, az még jobban felidegesített. Hogy miért voltam ideges? Ó, hát az hosszú. A suliban félhulla voltam, a tanár tovább tartotta 15 perccel az utolsó óránkat (idei első ének, bemutatkozósdi volt), itthon muffint sütöttem, de mivel a tésztát már tegnap megcsináltam, hogy ma gyorsabban kész legyek vele, így szétfolyt sütés közben, túlkelt vagy mi (bár sütőporos szóval nem értem), aztán eső miatt elmaradt a kerekes koncert, eső miatt Ancsi szülei otthon maradtak így nem aludtam ott, ideges voltam amiatt is, hogy mi lesz, ha Dávidnak nem tetszik amit kap, vagy ilyesmi.

Aztán elmentem, szellemmetrón utaztam: nem nyíltak ki az ajtók, majdnem felborult, aztán lekapcsolódtak a lámpák... izgalmas volt. Aztán Dávid odáig volt a sáltól, most mondta, hogy a muffin is finom, és, a legfontosabb:

Lett egy szőke hajtincsem, póthaj, bár azt mondta Dávid, nem fog sokáig bentmaradni, de nem baj, azért én szeretem, és el is neveztem, illetve Dávid elnevezte, úgy hívják, Szamanta.

(Képet majd később.)

Szóval így a végére: ma délután eléggé ilyen volt a hangulatom:

Van egy rajongója a blogomnak! (: Mármint... azt mondta, hogy Ő már függő... (: Ezért megérdemli az Isharemysecrets.blogspot.com Elsőszámú rajongói címet! (: Tessék Lóci, ezennel hivatalosan is neked ajándékozom! (: Köszönöm, hogy a blogom elsőszámú hivatalos rajongója vagy, meg minden. :D

What's more important? Saving yourself or letting me in? [Vasárnap.]

Na, akkor kezdjük az elején.
Szerdán dolgoztam, nem volt semmi izgi. Csütörtökön szigetjegyet vettünk a csajokkal, na az már izgibb volt, odajöttek hozzánk a dunatévések, azoknak beszéltünk mindenféle okosságot, talán még a téjvééébeiss benne leszünk. Bár nem hiszem, hogy belevágnak, mivel nem vagyunk olyan tipikus tévés személyiségeknek valók. Legalábbis én... aztán fagyiztunk, hazajöttünk, és már is este volt...
Pénteken reggel megáztam Mommal, aztán Dáviddal bejártam a kikát és az ikeát, és fájós lábbal jöttem haza (mint olyankor mindig), aztán eljött a nagy nap, a szombat:
Happy belváros, Viktória Ágoston free hug-ingyen ölelés táblával szaladgált a belvárosban Pankával, Kittivel meg újonnan megismert emberkékkel. Nagyon vicces volt. Na jó, meg kevésbé vicces is, mikor jött az az idős (hajléktalan?) nő, és letaperolta Kittit... na az szörnyű volt. De amúgy zsííír(áf)ul éreztem magam, voltak kedves emberek a csapatban, és tényleg király volt, kár, hogy nem igazán haverkodtunk, vagy legalábbis nem igazán tartósan. Én. Mások lehet...
Aztáááán hazajöttem, és almás pite fogadott este 11-kor, hogy az milyen finom volt... (: Mom csinálta, még reggelire is az volt, sőt, most is ettem egy szeletet: az utolsót, ami nekem járt.
Mikával álmodtam, már nem tudok várni, olyan közel van a péntek, és méééégis olyan lassan telik az idő addig. Azt álmodtam, hogy valami töltésen ücsörögtünk, sokan, de már nem emlékszem, hogy kikkel. Aztán egyszer csak megláttam a távolban jönni felénk, de csak egyedül, minden bádigárd nélkül, és persze egyből odajött: nem volt olyan aranyos, mint a képeken és videókon, csalódtam. Naná, hogy hozzám kezd el dumálni (angolul): ilyen kicsi voltál, mikor utoljára láttalak (és mutatja, hogy meddig értem a földtől), de már akkoris milyen szép voltam... nem emlékszem igazából, de aztán csomó ideig beszélgettünk... nem is volt koncert meg semmi. Csak ültünk ketten a töltés lejtős részén, és beszélgettünk. Nos, erre nem sok esély van. De Kitti tegnap felvilágosított, hogy simán össze lehet vele futni a koncert után a szigeten, mert a fellépők csak úgy bóklásznak utána. Na jó, nem simán, de van rá valamennyi esély. Hm, nem is tudom, szerintem idegösszeroppanást kapnék, ha meglátnám ballagni mellettem. Ha már Zsomboron is kiakadtam lánchídnál... (: hm, most Ancsi kicsit izgatottabban mondaná, hogy "Vikii", én pedig felkapnám a fejem, és ÁÁÁÁÁÁ, Mikaaa, urisen - és elájulnék... aztán vihetnének a szigetmentőkhöz.
Na, asszem ennyi mostanra, legyen mindenki boldog a belvárosban, és azon kívül is, sőt Pesten, Mo, Európán kívül is. (: Mert boldognak lenni jó. (: (Vajon az emberiség hány százaléka érzett már igazi boldogságot? Ha már itt tartunk: én éreztem már? Szerintem igen... (: És ennek örülök!)