Help, I'm alive. [Kedd.]

Ma megkaptuk a féléves értékeléseket, és szülői est is volt.

Kiderült: a matektanár szerint javultam matekból tavalyhoz képest, ellenben az, hogy jobban megy a matek azzal társul, hogy kedvetlenebb, kevésbé vidám vagyok, bár a kettő nem feltétlenül függ össze. De reméli, hogy visszatér a vidámviki, mert azt mindenki jobban szerette. Valamint, hogy két osztályfőnököm és zapám szerint is, mostanában nem vagyok kompatibilis a világgal. Nem találom a helyem.

És a legelkeserítőbb, hogy én is így érzem. Csak nem igazán merem bevallani magamnak, hisz én vidámviki vagyok, pozitív gondolkodású és optimista, és...

Bele sem merek gondolni.

It's my life, and it's now or never, I ain't gonna live forever.

Anything can happen... now. [Kedd.]

Hűha, ma nagyon izgalmas dolog történt velem. Majdnem meghaltam, ha úgy vesszük. Igazából nem szerencsére, meg ez nem is vicces, de azért mégiscsak a metró gyulladt ki, amin utaztam. Ez persze Murphy törvény, mert kivételesen időben indultam, nem sokkal előtte, és pont odaértem volna, nem úgy, mint ahogy az szokásom... aztán mindig várnom kell.

Aztán úgy döntöttem, hogy nem is olyan hosszú, meg nehezen felfogható film az eredet, csak a társaságot kell tudni megválasztani. (:

Mostmár igazán megjegyzem, hogy a Kökitől 10 perc alatt ott tudok lenni (szééép magyar mondat) a káemóban táncon, mondjuk nem sokkal rövidebb, mint villamossal, de mindegy.

És olyan okos is csak én lehetek, hogy elhagyom a pénzemet. Remélem, hogy megtalálom... bár miért találnám, de azért még próbálom keresni, örülnék neki, ha meglenne. (:

És nézzétek, mit találtam, ezt a zenét még nagyon régen szerettem, és most eszembe jutott, és örülök neki, bár már tökre nem hallgatok ilyeneket... (:

Feed the fire! Break your vision! Throw your fists up! Come on with me! [Vasárnap.]

Ma voltam a Ludwigban a családi ingyenes hétvége keretén belül Mom-mal. Kepes György képei közül egy ehhez hasonló tetszett a legjobban, de arról nem találtam képet a neten, a címe spirál üveg rudakkal.

Meg voltunk a témobilnál, nem láttunk semmi érdekeset, de ott kint a meki és a nyújorker között (a vesztendben) a telórészlegen SE x10 mini pro 80k, köszinem.

Nos. Akkor most megmagyarázom, hogy ezt a rövid időt, amíg mindennap írtam blogot, miért követett egy pár nap, amikor egyáltalán nem.

Az egész ott romlott el, hogy már mindenki elmond(ott) mindent mindenkinek, és olyan, hogy titok (nem is, inkább magánügy, ami csak 2 emberre tartozik) már nem nagyon létezett, és ebből mindenkinek elege lett. Ahogy * mondta, az lett volna még a hab a tortán, ha ezt mind meg is írtam volna a blogomba. Ezért hát nem is tettem.

És most, hogy ez a dolog kicsit lecsengett, gondoltam újra írok, mert már nem csak az jár a fejemben, hogy miért kell mindenkinek mindenről tudnia?

Bár ki tudja, lehet, hogy az igazi kavarás még csak ezek után kezdődik majd el. Reméljük persze a legjobbakat (szóval azt, hogy nem), de nem lepődnék meg, ha mindenkinek most támadna kedve elrontani a dolgokat. A mindenki alatt persze nem mindenkit értek...

Jut eszembe, tud valaki valamit a Lenovo ideapadról? :D Mert ma a témobilnál megállapítottam, hogy de aranyos, ellenben nem hiszem, hogy 2 használatnál többet bír, legalábbis az árából és a méretéből ítélve...

Hangulatzene:

Ezt a videót a tévében nem láttam, csak pár perccel később jutubon, 7:20-tól a srácon nagyon sokat nevettem. (: Egyébként ő a legszimpatikusabb. És tudjátok miért? Mert teljesen igaza van. El innen, ha meg valami nem jön össze, akkor mindenki bekaphatja. (:

[A videóról egyébként megvan a véleményem, amit még nem sikerülne megfogalmaznom, de amúgy jó, meg tetszik, kár hogy az egésznek az a lényege, hogy a didzsusz a király, vegyé' azt...]

This dirty heart still longs to beat. [Hétfő.]

Egyszerűen annyira nagyon imádom ezt a számot, hogy nem lehetséges kifejezni azt szavakkal. Hűűűű, ez jó bonyolult így... mindegy, a lényeg, hogy nagyon sokszor megírtam már, hogy a Lostprophets megénekelt minden igazságot, és ezzel továbbra is így vagyok. És örülök, hogy másokkal is megtudom szerettetni ezt a zenét, mert egyszerűen nincs olyan, hogy ezt valaki ne szeresse. (: Illetve sajnos van, de bár ne lenne, mert Ian Watkins egy nagyszerű énekes, sajnos nem sikerült megtudnom ki a szövegírójuk, de az is egy isten lehet, bár gondolom némineműleg Mr. Watkinsnak is van köze a szövegekhez. (:

Ezentúl lesz egy olyan, hogy reply-blog, amit nem sokan fognak érteni, de az nekem nem jelent gondot, mert a lényeg, hogy az értse, akinek szól, és ő fogja. (:

Szóval: mai reply-blog.

Csak mi legyen az a zene? (: Én már úgy szeretném tudni, mert akkor már lenne... érted. (: És énekelgethetnénk azt. (:

Ennyi volt mára, már rég lámpaoltás volt, csak blogolni akartam még, bár mostanában nem is írok semmi értelmeset. Kéne már valami normális post... Joéjt! (:

I hate days like this. When it rains. [Péntek.]

Még délután írtam egy blogbejegyzést. Aztán elment a net, nem mentődött, én bezártam, és elveszett. Amúgy is ideges voltam, az még jobban felidegesített. Hogy miért voltam ideges? Ó, hát az hosszú. A suliban félhulla voltam, a tanár tovább tartotta 15 perccel az utolsó óránkat (idei első ének, bemutatkozósdi volt), itthon muffint sütöttem, de mivel a tésztát már tegnap megcsináltam, hogy ma gyorsabban kész legyek vele, így szétfolyt sütés közben, túlkelt vagy mi (bár sütőporos szóval nem értem), aztán eső miatt elmaradt a kerekes koncert, eső miatt Ancsi szülei otthon maradtak így nem aludtam ott, ideges voltam amiatt is, hogy mi lesz, ha Dávidnak nem tetszik amit kap, vagy ilyesmi.

Aztán elmentem, szellemmetrón utaztam: nem nyíltak ki az ajtók, majdnem felborult, aztán lekapcsolódtak a lámpák... izgalmas volt. Aztán Dávid odáig volt a sáltól, most mondta, hogy a muffin is finom, és, a legfontosabb:

Lett egy szőke hajtincsem, póthaj, bár azt mondta Dávid, nem fog sokáig bentmaradni, de nem baj, azért én szeretem, és el is neveztem, illetve Dávid elnevezte, úgy hívják, Szamanta.

(Képet majd később.)

Szóval így a végére: ma délután eléggé ilyen volt a hangulatom:

Van egy rajongója a blogomnak! (: Mármint... azt mondta, hogy Ő már függő... (: Ezért megérdemli az Isharemysecrets.blogspot.com Elsőszámú rajongói címet! (: Tessék Lóci, ezennel hivatalosan is neked ajándékozom! (: Köszönöm, hogy a blogom elsőszámú hivatalos rajongója vagy, meg minden. :D

I cry, when angels deserve to die. [Csütörtök.]

Legelsőként: Nagyon boldog szülinapot holnapra Dávidnak! (: ♥

Aztán a többi...

Mint azt már tegnap is említettem, olyan nincs, hogy valaki sosem esik pofára. Pontosabban "*nincs olyan, hogy valaki egyszer ne essen pofára."

Talán csak nem veszi észre, de valójában mégis.

Egy olyan pillanatban, mikor azt hiszi, hogy élete jóra fordul, rátalál a szerelem, az olyan Emberek, akiknek mindent elmondhat, rózsaszín felhő, bili, meg minden ami kell. Aztán egyszer csak túl sok lesz a jóból. Mi az, hogy túl sok? Annál is több.

Néha Az Ember úgy gondolja, hogy nem érdemli meg. Tartja magát ehhez a gondolathoz, és nem is igazán törődik ennek a következményeivel - kivetüléseivel (van-e ilyen kifejezés, és értelmes-e ebben a mondatban??). Aztán valami megváltozik. Nem benne, Ő továbbra is annak az egy gondolatmagnak a tudatában él, és úgy gondolja, hogy továbbra is teljesen jól gondolja. Csak valahogy a külső dolgok kezdenek megváltozni, Az Emberek, meg az Ő(k) gondolataik. És csak kapkodja a fejét Az Ember, nem tudja, hogy mit gondoljon - és mit tegyen?. Nem dönthet helyette Más, pedig néha jó lenne, nem tehet Más helyette semmit, pedig szívesen hárítaná a feladatokat, és tenne úgy, mintha továbbra is a kis nyomorult életét élné, (mert tulajdonképpen azt teszi,) minden a régi lenne, és nem lennének Azok, akik megváltoztatják.

Az Ember (vagy valami hasonló) lennék én; Ők, Más(ok), Azok és Az Emberek pedig mindenki más, azok az emberek. Szóval akiket életem során megismertem, és (köz)be(le)szólnak a sorsom(nak)ba.

A Chop Suey! a bejegyzés hangulata. És az én új hangulatom:

Where the Sun don't shine you'll find me, find me doin' fine. Where the Sun don't shine... [Szerda.]

Imádom, hogy nálam mindig fordítva van, mint a többi embernél. Tipikus példája a "viki nem szeret a tömegbe olvadni" féle életfelfogásomnak - csak ez nem szándékos. Nálam valahogy úgy van, hogy ha elmondom vagy elmúlik azonnal, vagy megerősödik nagyon; és hosszú időre.

Elmondani, vagy sem, ha igen, akkor elfogadni a nemleges választ, túltenni magunkat rajta, satöbbi satöbbi. Ezek mind olyan dolgok, amiket az ember előbb-utóbb megtapasztal, olyan nincs, hogy nem... néha gondolkodom milyen lenne érzelmek nélkül. Vagy csak úgy, ha mondjuk szeretnék, de nem lennék soha szerelmes senkibe. Mármint úgy tényleg, nem csak az a tiniszerelem, hogy jajtetszeljárjunk, mert én nem vagyok az a fajta. Hál' Istennek, mert az olyanoktól rosszul tudok lenni.

Már nem emlékszem mit akartam ebből kihozni, de nézzétek mit találtam ma, egy olyan Lostprophets számot, amit még sosem hallottam, ebből van a címidézet is:

Most jóéjt. Holnap már tényleg csütörtök lesz, és nem csak csütörtökérzésem nekem...

The girl, who knew too much. [Kedd.]

Ma egy valóban izgalmas napra virradtunk: A SCT tánciskola új kezdő salsa tanfolyamot indít, kíváncsi vagyok vajon fiatalabb vagy idősebb generáció jön-e? Rebekát sok szeretettel köszöntjük immár hivatalosan is STC-sként, meg csütörtöktől zapát(?)... remélem sok jófej emberke lesz. (:

Höhö, asszem végre visszatért a tipikus régi viccesviki, aki folyton csak nevet és nevet és nevet, és egy nap alatt többször majdnem megfullad. Vagy a társaságomat cserélem lefele jó irányba, vagy csak én jöttem rá (ismét), hogy az élet szép... (: Legalábbis bizonyos részei. Szép, ha az ember lánya 1 hónapja és 1 napja (de mondhatnám úgy is, hogy 3 nap híján 5 hete) látta élőben Élete SztárSzerelmét, Michael Holbrook Penniman, Jr. [18 August 1983-Beirut, Lebanon]-t♥, szép, ha szép az idő, szép, ha az ember élete nem unalmas. És az enyém (egykét emberke hiedelmével ellentétben) egyáltalán nem az, főleg az utóbbi napokban, túl sok mindent tudtam meg, pár beérkező információ még mindig fogadásra és feldolgozásra vár, de a memória kezd megtelni. Ahogy a telefonom szokta mondani: Text message memory is over 95% full.

Igen, ez már megint egy olyan köszönjükviktória bejegyzés. (:

Mikor a Földön véget ér az élet. [Hétfő.]

Jaj, hogy mennyi bajom lett így hirtelen... sok minden történt, nem publikálandó dolgok, meg olyanok, amik mások számára nem érdekesek (bár ez engem legtöbbször nem zavar, de most mégis), vagy inkább én szeretném, hogy bár ne lenne az. Úgy könnyebb lenne szépen elsiklani az apróságok fölött. Amit persze nem szabad, mert minden részlet számít. De... ha lenne egy nagy könyvem, amibe én írhatnám az életet, mindenki élete tökéletes lenne. (: Csak egymást viszont szerető emberek lennének, meg béke, meg minden, és senki nem tudná, hogy milyen tökéletesség nélkül, ezért nem is hiányozna nekik, így hepi lenne minden. Na, ki akar ott élni?? Haha, persze, a saját életemet sem tudom úgy vezetni, ahogy kéne, nemhogy (megközelítőleg) 7 milliárd másik emberét... ugye senki nem akarna a világomban élni? Az igazság az, hogy néha én sem akarok a sajátomban...

No, de ez most ilyen depis szöveg, pedig nem vagyok depis. (: (Milyen hülye szó...) Mondogassátok nekem sokszor, hogy kapucni, és akkor boldog leszek. (: