"A twitter megöli a blogolást" mondta a @verkutya, mert arról panaszkodtam, hogy mióta 0-24-ben tudok - ha akarok (és már miért ne akarnék?!) - twitterezni, azóta nem írok a blogra. Hiszen ott megosztom minden gondolatomat, gondomat-bajomat, érzésemet, kérdésemet, válaszomat, éppen hallgatott zenémet, éppen nézett képemet, éppen olvasott cikkemet/blogomat, éppen 'úristennek' titulált facebook postot; bármit, akármit, mindent. A blogbejegyzéseimet megosztom facen/twitteren, tehát nagyjából csak azok keverednek ide, akik amúgy is olvassák, amit éppen postolok. Mivel ez egy énblog, nem sok a különbség egy facepost, egy tweet és egy blogpost között. Ebből következik, hogy minek is írjak én blogot? Így hát nem is igazán teszem. Az elmúlt 2-3 hónapban nem sok értelmes bejegyzés született, lássuk be.
És ez talán így van jól, mert twitteren többen olvasnak wonkát, mint a blogot, így ha a sok blabla mellé valami értelmeset is megosztok, azt is többen látják, mint blogon. A mikroblog gyorsabb, több, jobb.
Ez tehát eltűnésem oka, de twitteren bármikor bárki megtalál, wikkywonka, mimás?!
Elmúlt a depresszióm, helyette tegnap lett egy jó kis lázam, de ma reggelre az is elmúlt, ilyen 'wtf-betegség' lehetett, vagy tudomisén. Akkor kezdtem el vacogni, ami gyanús lett, amikor Dorkánál voltam, és filmeztünk. Erre majd még visszatérek.
A tegnapi napnak (legalábbis az iskolai részének) nem sok értelme volt. Lett volna: 8-10-ig töri, aztán angol, német, zene, tesi, 14:15-kor végzés, eredetileg. Lett ehelyett: 8-9:30-ig töri tz, aztán dupla ofői, és 11:59-kor elhagyhattuk az iskolát. Tz után hazajönni mennyire menő lett volna?! :D
Aztán Dorkával találkoztam a tékánál, ami be volt zárva, így nem tudtuk kivenni a Donnie Darkot, amit eredetileg terveztünk nézni. Úgyhogy átmentünk hozzá, ahol 'valami rácsatlakoztatható doboz'-on egy rakás disney movie volt, úgyhogy elkezdtük nézni az eszeveszett birodalmat, és rengeteget nevettünk, mert beteg mese. Vége lett 3 órára, még mindig 1 óránk volt a téka kinyitásáig, ezért elkezdtük nézni a második részét is, közben elkezdtem vacogni, csak nem beteg leszek? Aztán hazajöttem, és lázas lettem.
Akkor most a meséről bővebben: szóval, én azt hittem, hogy ez az, amit én zapával láttam Sopronban még száz évvel ezelőtt, de mégsem, mert az az irány Eldorádó. De ezt is láttam már valahol, valamikor, + a mese alapján van a disney channelen a Kuzco akadémiája c. rajzfilmsorozat. Az első részen is rengeteget nevettünk már, olyan mérföldes ökörségeket beszéltek benne a szereplők, hogy nem lehetett bírni. Kedvencem persze a Jacksont táncoló Kuzco, aki viccesebb lámaként, de jobban néz ki emberként (ráadásul imádjuk a magyarhangját), meg a fura testű Kronk. Az első rész végén nem várt fordulat (se), de attól még fergeteges volt. A második rész, mikor észleltük, hogy nem Kuzcoról szól, hanem Kronkról, én kicsit elkeseredtem, de sebaj, azért biztos jó lesz. Hát, tán még jobb is volt, mint az első, még több poén, és azon gondolkodtunk, vajh ezt a kicsik hogy értik meg?! (Aki tudja miről van szó: pl a süti sütős jelenet, sodrófa, elöl Madárka, hátul Kronk...) Na és a thriller tánc... mondjuk akik írták... azt hiszem, a nevükből kifolyólag mást nem is lehet tőlük várni. :D (Már elfelejtettem a neveiket, de azokon is nevettünk.)
Szóval igaz, hogy egy bugyuta mese, de mindenkinek ajánlom, aki szeretne magának pár vidám percet/órát, vagy aki szereti a meséket, ESETLEG Michael Jacksont. ;D
Ma megkaptuk a féléves értékeléseket, és szülői est is volt.
Kiderült: a matektanár szerint javultam matekból tavalyhoz képest, ellenben az, hogy jobban megy a matek azzal társul, hogy kedvetlenebb, kevésbé vidám vagyok, bár a kettő nem feltétlenül függ össze. De reméli, hogy visszatér a vidámviki, mert azt mindenki jobban szerette. Valamint, hogy két osztályfőnököm és zapám szerint is, mostanában nem vagyok kompatibilis a világgal. Nem találom a helyem.
És a legelkeserítőbb, hogy én is így érzem. Csak nem igazán merem bevallani magamnak, hisz én vidámviki vagyok, pozitív gondolkodású és optimista, és...
Bele sem merek gondolni.
It's my life, and it's now or never, I ain't gonna live forever.
Ha egy kicsit erősebb jellem lennék. Csak egy icipicivel. Hogy ha elhatározom, hogy úgy cselekszem, akkor tényleg. És nem pont fordítva, egy 'jaj' miatt.
Miért nem vagyok erősebb jellem?
Persze sosem tartom be, amiket megfogadok magamnak. Hogy na, ma nem eszem édességet. Vagy ma nem rágózom. Vagy ma nem hallgatok Mikát. (Ezt még sosem fogadtam meg, elég hülye fogadalom lenne.) Vagy megpróbálok nem agyzakkanást kapni bizonyos osztálytársaktól. Vagy nem kapcsolom a 3G-t egész suliidőben (sem a wifit a wifizónban).
Másoknak tett fogadalmakat könnyebb betartani. Mert másoknak nem okozhatok csalódást.
Magamnak igen. Gondolom az kevésbé szar nekem. Bele se merek gondolni, hogy milyen lenne akkor másnak okozni. Mert már ettől is megőrülök. A maitól, például. Egész nap fölösleges dolgokat csináltam: fölösleges dolgokat ettem, fölösleges dolgokat mondtam, fölösleges vonalakat húztam papírokra (ez már minősülhetne pazarlásnak, amennyire nem tudok rajzolni), fölöslegesen hittem el magamnak dolgokat. Az ilyen napokon kívánom, hogy bár fel se keltem volna.
Naivitás, elmehetsz a fenébe. Ha tudom valamiről, hogy nem, miért remélem, hogy mégis?
Egy eleve szar napot még jobban elrontani azért tudni kell. Amikor pont az ellenkezőjét vártam... naivitás, elmehetsz a fenébe!
Utóirat: Szerdán írva, feledékenység miatt, meg mert kapkodtam/rohantam kék lagúna 2-t nézni, elfelejtődött posztolódni. Szia, csütörtök este. Szia, hőemelkedés. Szia, napi/hangulatzene:
