Közvetítés egy unalmas infóóráról. [Csütörtöknap.]

Jelenleg az infó órámon csücsülök, semmi kedvem a feladatot csinálni (hivatalosan már nem is kell, most netezőtime van), de már netezni sincs kedvem, ilyenkor (13:23) sehol senki, én is inkább már mennék haza, de még lesz egy tesink. Boldogítana, ha hallgathatnám a lentebb található videó zenéjét, és nézhetném, és nevethetnék rajta újra, mint tegnap este, de nem lehet, mert valamiért nem úgy szól a hang, ahogy szeretném... életkedv jelenleg 0, itt alszanak mellettem, a fiúk meg pókereznek, még társaság sincs, ráadásul a gépen valami nem jó, így nem lehet játszani SEM... mi ez? (Erre szokta zapa azt mondani, hogy akkor nem kell iskolába járni... csak akkor meg hülye maradok. Nem mintha egyébként nem lennék az, de akkor is...)
Oké, ez egy kicsit depressziós bejegyzés, és depressziós hangulat.

Zene.

Can't get off my mind. [Szerda/II.]

Kedvem van újra blogolni, így hát fogok is! (: Csak ezúttal egy "normális" bejegyzést írok.
Szóval, zapával ma megbeszéltük (azaz én beszéltem, ő meg... polihumor ismét elkapott...), hogy kár, hogy az év nem a következő képen tevődik össze évszakokból: 5 hónap nyár (+ szünet), 4-4,5 hónap tavasz, 2-1,5 hónap ősz és csupán 1 hónap tél (de az olyan igazi hóesős fajtából).
Ma ismét azzal szórakoztam, hogy az örökbe fogadható állatokat néztem a neten a Főv. Állat-és Növénykert honlapján, és megtaláltam Saidot, a bébizsiráfot, akit (szerintem) még a gimivel láttunk tavasszal, mikor zsiráfok voltam, és amit épp valamelyik nap emlegettünk fel az osztályban. (:
Igazándiból még mindig Ayo technology hangulatom van by Milow, de, csak hogy most se maradjon ki zene, egy újabb (nem)hangulatzenét osztok meg, hogy örüljetek, mert állítólag jók a számok, amiket felteszek. (:
Éssss, megemlítenék valakit, akit szerintem eddig még nem említettem, ami hiba volt, mert nagyon szeretem. (: És tökjó, hogy van kit felkeresni (vagy kire várni, hogy felkeressen) szünetekben, és beszélgetni, és tanácsot kérni, meg nevetni vele, meg minden. (: Szóval Zafi. (: ♥ [Igazából sosem hívlak így, mert Te nekem Zsófi (max. Zsofci) vagy, valahogy azt szoktam meg, és úgy szeretlek hívni. (: ♥]

Azahang. ♥

Fájdalmacskák. [Szerda.]

Íme egy versfordítás (tőlem, persze), jó szörnyű lett, dehát én sosem tudtam verseket írni... az eredetitől eléggé eltér, ráadásul az német, és hivatalos fordítást nem ismerek. Nem is mondanám meg, hogy miből dolgoztam (már csak azért sem, mert most nincs itt a papír és nem tudom fejből, hogy mi a vers címe), aki akarja kitalálja (őő... megkérdezi?), aki akarja, az meg megelégszik azzal, hogy nem tudok verset írni, de ettől még nem fog utálni. Fordításomnak a bejegyzésével azonos fájdalmacskák címet adtam múlt csütörtökön, mivel éppen vicces kedvem volt. Aztán nem akartam változtatni, valamiért jól esik ezt az egészet úgy kezelni, mint valami apró, nem létező dolog. A vershez tartozó (és a jelenlegi [valószínűleg a fordításom okozta]) hangulatzenémet legalul találjátok!

Íme:

1) Mi ez a kínzó fájdalom,

mikor oly mélyen álmodom?

Csöndes körülöttem minden,

a tér egy ásításnyit sem zizzen.

Lehetne ez valami sötét és magas...

de kegyetlen fehér mi tapaszt

csendet ajkamra;

mintha ébren álmodnék.

2) Zavartak az éjjel hangjai,

zavart most bennem is minden.

Valaki hallgat, érzem.

Fájdalmaink egymásra leltek.

Harangoznak most, s mintha

erdő is zúgna, fejemben

tér és idő kavarodik:

valami nincsen rendben.

A szívem szinte kitör helyéről,

homlokon csókolt a halál;

saját múltam sem fájhat jobban.

Leggyengébb pontomon talált.

3) Kedvenc dalaim hallom

az éjben, szívemmel együtt

dobog a ritmus, ring

a Világ: tengeribetegség az Élet.

Nem szél ez a ritmus:

a házon belül szól,

együtt ülünk odabenn,

rettegünk e hajótól.

A kijáró csendben várjuk,

s kopogtat a halál,

tudtuk jól, hogy jön,

bár sosem hívtuk.

Kinek jobb? az embernek,

vagy a halálnak tán?

Mindkettőnek egyformán fáj, lám,

hisz végük egybeforrt.

Anything can happen... now. [Kedd.]

Hűha, ma nagyon izgalmas dolog történt velem. Majdnem meghaltam, ha úgy vesszük. Igazából nem szerencsére, meg ez nem is vicces, de azért mégiscsak a metró gyulladt ki, amin utaztam. Ez persze Murphy törvény, mert kivételesen időben indultam, nem sokkal előtte, és pont odaértem volna, nem úgy, mint ahogy az szokásom... aztán mindig várnom kell.

Aztán úgy döntöttem, hogy nem is olyan hosszú, meg nehezen felfogható film az eredet, csak a társaságot kell tudni megválasztani. (:

Mostmár igazán megjegyzem, hogy a Kökitől 10 perc alatt ott tudok lenni (szééép magyar mondat) a káemóban táncon, mondjuk nem sokkal rövidebb, mint villamossal, de mindegy.

És olyan okos is csak én lehetek, hogy elhagyom a pénzemet. Remélem, hogy megtalálom... bár miért találnám, de azért még próbálom keresni, örülnék neki, ha meglenne. (:

És nézzétek, mit találtam, ezt a zenét még nagyon régen szerettem, és most eszembe jutott, és örülök neki, bár már tökre nem hallgatok ilyeneket... (:

Feed the fire! Break your vision! Throw your fists up! Come on with me! [Vasárnap.]

Ma voltam a Ludwigban a családi ingyenes hétvége keretén belül Mom-mal. Kepes György képei közül egy ehhez hasonló tetszett a legjobban, de arról nem találtam képet a neten, a címe spirál üveg rudakkal.

Meg voltunk a témobilnál, nem láttunk semmi érdekeset, de ott kint a meki és a nyújorker között (a vesztendben) a telórészlegen SE x10 mini pro 80k, köszinem.

Nos. Akkor most megmagyarázom, hogy ezt a rövid időt, amíg mindennap írtam blogot, miért követett egy pár nap, amikor egyáltalán nem.

Az egész ott romlott el, hogy már mindenki elmond(ott) mindent mindenkinek, és olyan, hogy titok (nem is, inkább magánügy, ami csak 2 emberre tartozik) már nem nagyon létezett, és ebből mindenkinek elege lett. Ahogy * mondta, az lett volna még a hab a tortán, ha ezt mind meg is írtam volna a blogomba. Ezért hát nem is tettem.

És most, hogy ez a dolog kicsit lecsengett, gondoltam újra írok, mert már nem csak az jár a fejemben, hogy miért kell mindenkinek mindenről tudnia?

Bár ki tudja, lehet, hogy az igazi kavarás még csak ezek után kezdődik majd el. Reméljük persze a legjobbakat (szóval azt, hogy nem), de nem lepődnék meg, ha mindenkinek most támadna kedve elrontani a dolgokat. A mindenki alatt persze nem mindenkit értek...

Jut eszembe, tud valaki valamit a Lenovo ideapadról? :D Mert ma a témobilnál megállapítottam, hogy de aranyos, ellenben nem hiszem, hogy 2 használatnál többet bír, legalábbis az árából és a méretéből ítélve...

Hangulatzene:

Ezt a videót a tévében nem láttam, csak pár perccel később jutubon, 7:20-tól a srácon nagyon sokat nevettem. (: Egyébként ő a legszimpatikusabb. És tudjátok miért? Mert teljesen igaza van. El innen, ha meg valami nem jön össze, akkor mindenki bekaphatja. (:

[A videóról egyébként megvan a véleményem, amit még nem sikerülne megfogalmaznom, de amúgy jó, meg tetszik, kár hogy az egésznek az a lényege, hogy a didzsusz a király, vegyé' azt...]

There's a place downtown, where the freaks are come around. [Kedd.]

A mai egy igen mókás nap volt. (: Élveztem, legalábbis részeit. (: (Bár most leginkább világnak mennék.)

Na, elmesélem a vicces részeit, bár így utólag elmesélve nem biztos, hogy másoknak is olyan vicces, mint nekem akkor, ott.

Rebekával szünetben lent sütkéreztünk az udvaron, ha már olyan jó idő volt. (: Egyszer csak meghallottunk valami külföldi beszédet, én azt értettem, hogy "You lost your t-shirt", Rebeka meg valami "Tisch"-t értett. Ezért hát megkérdezte:

- Minek van itt egy német nő?

Mire Viktória válasza: - Nem tudom, de angolul beszélt.

Ezen nevettünk vagy fél órán át, majd lejött a kisgyerkőc, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva késztetést érez, hogy minden alkalommal, mikor elmegy mellettem köszönjön. Ez most sem volt másképp, megveregette a hátam, és rám kiabált: - Csá nigger! - Hogy miért tettem, nem tudom, de visszaköszöntem, erre Rebeka megkérdezte, hogy ki ő (mármint tőle, nem tőlem), mire kisember azt válaszolta, hogy nem tudja. "Az jó, mert én sem." Válaszolt R., és ismét nevettünk egy csomót.

Majd mikor mentem a metrón, és éreztem, hogy valaki szuggerál a másik metrókocsiból, és tudtam is, hogy kicsoda, egy nagyon unszimpatikus... khm, "úriember", és már éppen készültem rá csúnyán nézni klinikáknál, mikor megláttam Lócit és *-t ott nem messze a szuggerálóstól, a másik vagonban. Egyből felpattantam, és vártam, hogy végre megálljunk a Ferenc körútnál, hogy átszállhassak hozzájuk, és mikor megálltunk már szaladtam is. (: Annyira megörültem nekik, és olyan boldog lettem tőlük, meg az egy-két elsütött polihumortól, hogy bearanyozta az egész napomat. (:

Aztán tapasztaltam némi monster deszkaversenyt, vagy mit a Deák téren, majd egy játszóteret a westendes jégkori pálya helyén...

Aztán haza, aztán tánc, táncon élménybeszámoló Rebekának, bár nem igazán volt semmi érdekes, inkább csak a metrós dolgot meséltem el, nagyon nevetve, és vigyorogva és felpörögve.

És végre utolértem magam sms-írásban, végre írhatok majd újra. (Sms írási szabályom, hogy annyi sms max. 1 hónapban, ahány nap van. Végre 21.-e lett, mert most annyi sms-nél tartok. Ügyes vagyok? Kösz.)
Reply-blog:
Nem csak holnap, de ma is! (: Mint már fentebb említettem. Azért vicces volt. (: ♥

Most jó éjszakát, nem tudom, ma milyen hangulatom van, ezért beteszek egy ilyen zenét, nem hangulatként, csak szeretemszámként:

U.I.: Megvan a hangulatzeném:

This dirty heart still longs to beat. [Hétfő.]

Egyszerűen annyira nagyon imádom ezt a számot, hogy nem lehetséges kifejezni azt szavakkal. Hűűűű, ez jó bonyolult így... mindegy, a lényeg, hogy nagyon sokszor megírtam már, hogy a Lostprophets megénekelt minden igazságot, és ezzel továbbra is így vagyok. És örülök, hogy másokkal is megtudom szerettetni ezt a zenét, mert egyszerűen nincs olyan, hogy ezt valaki ne szeresse. (: Illetve sajnos van, de bár ne lenne, mert Ian Watkins egy nagyszerű énekes, sajnos nem sikerült megtudnom ki a szövegírójuk, de az is egy isten lehet, bár gondolom némineműleg Mr. Watkinsnak is van köze a szövegekhez. (:

Ezentúl lesz egy olyan, hogy reply-blog, amit nem sokan fognak érteni, de az nekem nem jelent gondot, mert a lényeg, hogy az értse, akinek szól, és ő fogja. (:

Szóval: mai reply-blog.

Csak mi legyen az a zene? (: Én már úgy szeretném tudni, mert akkor már lenne... érted. (: És énekelgethetnénk azt. (:

Ennyi volt mára, már rég lámpaoltás volt, csak blogolni akartam még, bár mostanában nem is írok semmi értelmeset. Kéne már valami normális post... Joéjt! (:

All I know is gone. [Vasárnap.]

Mr. Watkins drives me wild.

Tegnap fel véltem fedezni életemben egy aprócska Gyűrűk Urát, by Tolkien. És egy kicsit By Me. Mert csak a szereplőket találtam meg, és nem is különösebben értelmes módon, mert Én lennék az, aki viseli A Gyűrűt, de én egy ent vagyok (nem Szilszakáll. Eredetileg Trufa vagy Pippin szerettem volna lenni, de nem illet rám a szerepük...), nem pedig Frodó, és van egy hobbit, Gandalf és Szarumán, egy Aragorn. És Szauron, meg a birodalma, tulajdonképpen a szeretet.

Tudjátok mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha mondjuk egy Kóborló és a varázsló lenne? (Nem mintha az olyan egyszerű történet lenne, nem azért mondom... csak hát... na, majd gondolkodom rajta, hogy abba be tudom-e illeszteni.)

Most hallgatom (először) Eminem - Recovery-ét, kíváncsi vagyok milyen az album, Rihanna-s számot már egész megszerettem, bár az a csaj akkoris a 'pf' kategóriába tartozik nálam. I'm not afraid egyértelműen gigaloved szám, Pink-es számot is hallottam már, de nem emlékszem rá. Majd megírom, hogy mi a véleményem, ha végig hallgattam az albumot. (: (Most nézem, feat Lil' Wayne zene is van itt. Hmm, érdekesen hangzik.)

Utóirat: Boldog első születésnapot Isharemysecrets. ♥ (: Mert ma vagy egy éves, már iiiiilyen öreg.
Statisztika: 184 bejegyzés. Oldalmegjelenítések száma összesen: 1941. Legforgalmasabb időszak: 2010 augusztus. Legtöbbet olvasott bejegyzés: Az utolsó léghajlító. Többnyire ff-al, Mo-ról, Windows-al. Röviden ennyi. (:

Vicces bejegyzés; kérésre, meg tiltásra. [Szombat.]

Két sor sör.

Csaknekedcsakmost.

Hogy első lehess, maradj, és akarj maradni.

A többi khm... "rajongóm" (olyan egoistán hangzik ezt mondani... :D) pedig ne legyen féltékeny, meg semmi ilyesmi. (: Mert őket is szeretem. (:

De most nem történt semmi, illetve az lett nekem mondva, hogy nem szabad megírni, TEHÁT cenzúráznom kell. Illetve kéne, de úgy bele sem kezdek. Jó lesz így? ((:

Mindneki boldog lesz, mert van is bejegyzés, meg nincs is, satöbbi.

Fishljen dolgokat. Ez a polis humor lassacskán kikészít. :D

Hű, ha Lóci lennék, erre azt mondanám, hogy DE ROSSZ VICC! Ezt a számot ide betenni. :DDDDDD Áh, de nagyon nevettem magamon. (: Pedig nem is. Háhh. De rossz. :D Óóó... most önkifejezésképtelen(?) állapotba kerültem ettől. :DDDDDDDD

(Oké, most nem tudom eldönteni, hogy ez geciség-e, vagy sem, de nem annak szánom, sőt, és ha nem igyekeznék rátérni arra az útra, hogy semmit nem bánok meg, akkor most úgy lenne. Ez követhető még? :D)

ÁHH. :D

I hate days like this. When it rains. [Péntek.]

Még délután írtam egy blogbejegyzést. Aztán elment a net, nem mentődött, én bezártam, és elveszett. Amúgy is ideges voltam, az még jobban felidegesített. Hogy miért voltam ideges? Ó, hát az hosszú. A suliban félhulla voltam, a tanár tovább tartotta 15 perccel az utolsó óránkat (idei első ének, bemutatkozósdi volt), itthon muffint sütöttem, de mivel a tésztát már tegnap megcsináltam, hogy ma gyorsabban kész legyek vele, így szétfolyt sütés közben, túlkelt vagy mi (bár sütőporos szóval nem értem), aztán eső miatt elmaradt a kerekes koncert, eső miatt Ancsi szülei otthon maradtak így nem aludtam ott, ideges voltam amiatt is, hogy mi lesz, ha Dávidnak nem tetszik amit kap, vagy ilyesmi.

Aztán elmentem, szellemmetrón utaztam: nem nyíltak ki az ajtók, majdnem felborult, aztán lekapcsolódtak a lámpák... izgalmas volt. Aztán Dávid odáig volt a sáltól, most mondta, hogy a muffin is finom, és, a legfontosabb:

Lett egy szőke hajtincsem, póthaj, bár azt mondta Dávid, nem fog sokáig bentmaradni, de nem baj, azért én szeretem, és el is neveztem, illetve Dávid elnevezte, úgy hívják, Szamanta.

(Képet majd később.)

Szóval így a végére: ma délután eléggé ilyen volt a hangulatom:

Van egy rajongója a blogomnak! (: Mármint... azt mondta, hogy Ő már függő... (: Ezért megérdemli az Isharemysecrets.blogspot.com Elsőszámú rajongói címet! (: Tessék Lóci, ezennel hivatalosan is neked ajándékozom! (: Köszönöm, hogy a blogom elsőszámú hivatalos rajongója vagy, meg minden. :D

I cry, when angels deserve to die. [Csütörtök.]

Legelsőként: Nagyon boldog szülinapot holnapra Dávidnak! (: ♥

Aztán a többi...

Mint azt már tegnap is említettem, olyan nincs, hogy valaki sosem esik pofára. Pontosabban "*nincs olyan, hogy valaki egyszer ne essen pofára."

Talán csak nem veszi észre, de valójában mégis.

Egy olyan pillanatban, mikor azt hiszi, hogy élete jóra fordul, rátalál a szerelem, az olyan Emberek, akiknek mindent elmondhat, rózsaszín felhő, bili, meg minden ami kell. Aztán egyszer csak túl sok lesz a jóból. Mi az, hogy túl sok? Annál is több.

Néha Az Ember úgy gondolja, hogy nem érdemli meg. Tartja magát ehhez a gondolathoz, és nem is igazán törődik ennek a következményeivel - kivetüléseivel (van-e ilyen kifejezés, és értelmes-e ebben a mondatban??). Aztán valami megváltozik. Nem benne, Ő továbbra is annak az egy gondolatmagnak a tudatában él, és úgy gondolja, hogy továbbra is teljesen jól gondolja. Csak valahogy a külső dolgok kezdenek megváltozni, Az Emberek, meg az Ő(k) gondolataik. És csak kapkodja a fejét Az Ember, nem tudja, hogy mit gondoljon - és mit tegyen?. Nem dönthet helyette Más, pedig néha jó lenne, nem tehet Más helyette semmit, pedig szívesen hárítaná a feladatokat, és tenne úgy, mintha továbbra is a kis nyomorult életét élné, (mert tulajdonképpen azt teszi,) minden a régi lenne, és nem lennének Azok, akik megváltoztatják.

Az Ember (vagy valami hasonló) lennék én; Ők, Más(ok), Azok és Az Emberek pedig mindenki más, azok az emberek. Szóval akiket életem során megismertem, és (köz)be(le)szólnak a sorsom(nak)ba.

A Chop Suey! a bejegyzés hangulata. És az én új hangulatom:

Where the Sun don't shine you'll find me, find me doin' fine. Where the Sun don't shine... [Szerda.]

Imádom, hogy nálam mindig fordítva van, mint a többi embernél. Tipikus példája a "viki nem szeret a tömegbe olvadni" féle életfelfogásomnak - csak ez nem szándékos. Nálam valahogy úgy van, hogy ha elmondom vagy elmúlik azonnal, vagy megerősödik nagyon; és hosszú időre.

Elmondani, vagy sem, ha igen, akkor elfogadni a nemleges választ, túltenni magunkat rajta, satöbbi satöbbi. Ezek mind olyan dolgok, amiket az ember előbb-utóbb megtapasztal, olyan nincs, hogy nem... néha gondolkodom milyen lenne érzelmek nélkül. Vagy csak úgy, ha mondjuk szeretnék, de nem lennék soha szerelmes senkibe. Mármint úgy tényleg, nem csak az a tiniszerelem, hogy jajtetszeljárjunk, mert én nem vagyok az a fajta. Hál' Istennek, mert az olyanoktól rosszul tudok lenni.

Már nem emlékszem mit akartam ebből kihozni, de nézzétek mit találtam ma, egy olyan Lostprophets számot, amit még sosem hallottam, ebből van a címidézet is:

Most jóéjt. Holnap már tényleg csütörtök lesz, és nem csak csütörtökérzésem nekem...

The girl, who knew too much. [Kedd.]

Ma egy valóban izgalmas napra virradtunk: A SCT tánciskola új kezdő salsa tanfolyamot indít, kíváncsi vagyok vajon fiatalabb vagy idősebb generáció jön-e? Rebekát sok szeretettel köszöntjük immár hivatalosan is STC-sként, meg csütörtöktől zapát(?)... remélem sok jófej emberke lesz. (:

Höhö, asszem végre visszatért a tipikus régi viccesviki, aki folyton csak nevet és nevet és nevet, és egy nap alatt többször majdnem megfullad. Vagy a társaságomat cserélem lefele jó irányba, vagy csak én jöttem rá (ismét), hogy az élet szép... (: Legalábbis bizonyos részei. Szép, ha az ember lánya 1 hónapja és 1 napja (de mondhatnám úgy is, hogy 3 nap híján 5 hete) látta élőben Élete SztárSzerelmét, Michael Holbrook Penniman, Jr. [18 August 1983-Beirut, Lebanon]-t♥, szép, ha szép az idő, szép, ha az ember élete nem unalmas. És az enyém (egykét emberke hiedelmével ellentétben) egyáltalán nem az, főleg az utóbbi napokban, túl sok mindent tudtam meg, pár beérkező információ még mindig fogadásra és feldolgozásra vár, de a memória kezd megtelni. Ahogy a telefonom szokta mondani: Text message memory is over 95% full.

Igen, ez már megint egy olyan köszönjükviktória bejegyzés. (:

Mikor a Földön véget ér az élet. [Hétfő.]

Jaj, hogy mennyi bajom lett így hirtelen... sok minden történt, nem publikálandó dolgok, meg olyanok, amik mások számára nem érdekesek (bár ez engem legtöbbször nem zavar, de most mégis), vagy inkább én szeretném, hogy bár ne lenne az. Úgy könnyebb lenne szépen elsiklani az apróságok fölött. Amit persze nem szabad, mert minden részlet számít. De... ha lenne egy nagy könyvem, amibe én írhatnám az életet, mindenki élete tökéletes lenne. (: Csak egymást viszont szerető emberek lennének, meg béke, meg minden, és senki nem tudná, hogy milyen tökéletesség nélkül, ezért nem is hiányozna nekik, így hepi lenne minden. Na, ki akar ott élni?? Haha, persze, a saját életemet sem tudom úgy vezetni, ahogy kéne, nemhogy (megközelítőleg) 7 milliárd másik emberét... ugye senki nem akarna a világomban élni? Az igazság az, hogy néha én sem akarok a sajátomban...

No, de ez most ilyen depis szöveg, pedig nem vagyok depis. (: (Milyen hülye szó...) Mondogassátok nekem sokszor, hogy kapucni, és akkor boldog leszek. (:

Scream until your heart stops. [Szombat.]

No. Fogjunk hozzá egy beszámolóhoz Andris szülinapjáról. Rendhagyó módon.

Esős nap volt. Ancsival és Dorkával egy megbeszélt helyen találkoztunk. Időben indultam, mégis túl korán értem oda - ez egy rossz szokásom, talán sosem fogom kinőni.

Esernyővel, gumicsizmában álltam, vártam őket - persze ők meg késtek, mint minden rendes ember -, aztán végre elindultunk a metróhoz, vártam már, hogy végre esőmentes helyen lehessek.

Na jó, tudjátok mit?! Ez így szar. Szóval: Mikor odaértünk Deákra pár perc késéssel (nem miattam, ugyebár...), akkor ott várt minket Andris meg egy volt osztálytársa Ricsi, Lóci és Dani (Andris két másik volt osztálytársa) pedig felmentek megnézni, hogy nem vagyunk-e ott. Mikor lejöttek, felszálltunk a metróra és elmentünk egy helyre a Podmaniczky utcához. De ott nem volt jó, meg éhesek is voltunk, így elmentünk az oktogonmekibe. Engem oda kellemes élmények kötnek, először Dáviddal voltam ott, aztán Lillával, Rebekával és Gáborral, mikor azzal a két holland(?) sráccal beszélgettem, aztán a buszon egy magyar sráccal angolul... most is kellemes élmény várt ott rám: Ancsival lementünk vécére. Egy furi gyerek ült az ajtóval szemben levő asztalnál, ahogy becsuktuk az ajtót magunk mögött Ancsi megszólalt: ez biztos meleg. Mire kimondta vettük észre, hogy más is van bent, a kiscsaj pedig egyből elkezdett hozzánk beszélni: "Tényleg az, a haverom egyébként, és most lefeküdt egy leszbikus csajjal és a csaj terhes lett, most hívta fel, mondjátok el mindenkinek. (Éppen ezt teszem...)" Mire annyit feleltem, hogy ahhoz képest mosolyogva ült... "Igen, mert a gyereket akarja, amúgy 15 éves." Hát, oké. Aztán mikor kimentünk, a két csajszi (mert ketten voltak bent a wc-ben) elkezdek visítva röhögni, hogy ugye-e, hogy autogramot szeretnénk... "Dávidtól"? Mi meg mondtuk, hogy ja, persze, és felmentünk a többiekhez.

Aztán jött Bazsi, (amúgy 8an voltunk vele együtt... asszem...) és elmentünk mumusba, de mire odakerültünk az is egy jó hosszú idő volt... de végül sikerült. (: És onnantól kezdve ott voltunk, ücsörögtünk, beszélgettünk, és mindig mindenki máshol ült, és mindenki veszekedett mindenkivel, amiért az sutyorog valakivel valamiről, például mikor én meg Lóci elvonultunk, hogy beszélgessünk, mert hogy miért ne, és Andris meghallotta a nevét, pedig igazából nem is róla beszéltünk... na mindegy, és aztán visszaültünk, aztán szóba jött a dekoltázsom, és már akármit mondtam sehogysem jöhettem ki jól a témából, aztán mikor indultunk Bazsinak megdicsértem a kabátját, ez egy korábbi mondata miatt megint furán jött ki, tehát összességében egy nagyon vicces este volt, nagyon régen nevettem ennyit és így, többször is megmutattam nekik vikis nevetésemet, mikor nem adok ki hangot, csak mikor sípolok, mert éppen levegőt veszek...

Szóval Andrisnak mégegyszer (sokadszorra) boldog szülinapot, örülök, hogy megismertem Danit, Bazsit, Lócit és Ricsit, meg persze Andrist is úgy rendesen, és Dorkával meg Ancsival egy újabb násszerű estét töltöttünk el. (:

U.I.: megnáthásodtam, meg kicsit rosszul voltam, ezért nem mentem a salsa buliba. Legközelebb okt. 30-án lesz, kár, hogy kihagytam, de legalább nem fáztam meg még jobban, vagy ilyesmi...

U.U.I.: Jövő vasárnap lesz ez a blog egy éves. (: (Előtte ugyebár My dreams come true! (: )

I am in misery, there ain't nobody who can comfort me. [Csütörtök.]

Megosztanék veletek egy videót, amivel én úgy vagyok, hogy nézem, és csak nézem, és aaaahhh, melyik lennék inkább, a pasi, vagy a csaj? (Ha a pasi, akkor nyilván a csaj egy pasi lenne, a szituációkra-testhelyzetekre értem a döntésképtelenséget.) Ma egy boltban hallottam ezt a számot, tudtam, hogy mi ez, hallottam már korábban, itthon rákerestem, és azóta nem bírok leállni. (: Ez a Maroon 5 új albumáról a misery, küldöm mindenkinek sok szeretettel, de leginkább azoknak, akik olvassák a blogomat. (:

És megjegyzés: 2 sor, amit meghallottam, és ANYÁDEZTNE reakció, back to january-february-march... Why won't you answere me? Your silence is slowly killing me...

Amúgy nem tudom meséltem-e már, de odavagyok a magyar emberek szervezési képességéért, főleg azokéért, akik valami fontos dolgot kéne, hogy megszervezzenek, de nem tudják, mert sz@rt se értenek hozzá, a webkettőről meg még nem is hallottak, nem hogy használnák. Facebook? Hogy csináljunk a csilis nyelvtanfolyamnak? Ódehogy. Minél kevesebb jelentkező lesz, annál kevesebb a munkájuk, állambácsi meg úgyis fizet. Állambácsi most amúgy is b@ssza meg, haragszom rá, SOHA NEM KELLETT a születésnapomon iskolába mennem, egyetlen egyszer, az is csak bátorságpróba volt, nem rendes suli. ERRE IDÉN megcsinálta. Elintézte, hogy suliban legyek a szülinapomon. Remélem legalább felköszöntenek... Ha nem, valami nagyon ördögi bosszút forralok ki... arra készülhet. Há' má' nehogymá'... Mit képzel??

Hát, látom ez ma mindenkinek ilyen jó nap volt... akiknek fáj a szívük, vagy zavar van benne, vagy ilyesmi, vagy "csak simán" betegek, azoknak jobbulást.

Még jó, hogy én szeretem a Világot. (: Annyira jó volt ma a tánc, hogy végig mosolyogtam, mindenkire, és alig várom a szombati bulit, remélem lesz kivel táncolni azokon kívül, akikkel amúgy is szoktam a SCT bulikon; szeretnék azokkal is táncolni, illetve szeretném, hogy ők szeressenek táncolni velem, akik ma megmosolyogtak-tattak. (: Meg akiket én is. Meg akikkel szeretek táncolni. Úgysem tudják, hogy kik ők, na meg úgysem tudják, hogy ez a blog egyáltalán létezik, de az nem jelent problémát, majd sugárzom feléjük a pozitív energiákat, meg szugerát, hogy "táncoljunktáncoljunk". (: Jó lesz? Oké. Akkor most jóéjt! (:

U.I.: Andrisnak (ez úton IS) boldog szülinapot! (:

I don't love you like I loved you yesterday. [Kedd.]

Nos.

Van egy egyszerű és nagyszerű hírem: Dávid második lett a kategóriájában a HCCC-n, Hajas.hu. Nagyon szurkoltam neki, és lááám. (: Bár úgy festett én (mint modell) jobban örültem neki, mint Ő (mint fodrász); el volt kenődve, amiért Ővele (mint modell) nem nyert a fodrász. Megpróbáltam felvidítani, dehát vidításban sosem voltam jó...

Hamarosan megyek a 2010-2011-es taév első salsa órájára, ha ugyan még el nem indultam, mert már nagyon várom, régen táncoltam, és régen láttam az ottaniakat. Remélem megnevettetnek, jó kezdés lenne. (:

Lám, a láma-mama nem áll a málha alá ma.

High school sucks. [Szerda.]

Na, ezt is megértük, bájbáj 10, hello 11. (:
Megvolt az évnyitó, nagyjából 1-1 és 1/4 óra volt, mindenki él, legalábbis akinek élnie kell, bár nem sok mindenkivel beszéltem, főleg lányokkal. Hááát igen, tény, hogy már nem sok közöm van azokhoz, akikhez régen volt... nem mondok neveket, inkább csak ujjal mutogatok, azt ugysem látjátok. Jó kis órarendünk lesz, tetszik, és földrajzzal kezdünk.
Kettőre pedig átmegyünk Ancsikához megnézni a paranormal activity-t (remélem így írják), addig sütök muffint. Sok félét, sokat.
Üüüühm... üdvözöljük az új osztálytársat. (: