Sosem gondoltam bele, amíg osztálytársak kérdezték, mert azt sem tudják, mi az, vagy ha még esetleg tudják is, sosem próbálták. De... mikor egy twitteres juttatta ezt eszembe, el kellett gondolkodnom.
Az első pillanatban a válasz: ez egyszerű. A valóságban mindig minden változik, az emberek "össze-vissza viselkednek" körülöttem, hol szeretnek, hol nem; néha van kivel megbeszélni az életem/ünk dolgait, úgy komolyan. Máskor nincs. De a legtöbbször pletykára éheznek. Én is, persze. Mégis kell, kellene az az ember, akinek bármikor, bármit. És nem csak pár hétig, hónapig. No, itt jött a gondolat, hogy bezzeg a twitter.
Aztán a megvilágosodás: bezzeg nem. Ott is ugyanúgy működnek a dolgok. Követők és követettek jönnek-mennek, mint a barátok az osztályban. Hol annyian írnak, hogy nem tudom követni, hol elfelejtenek, nincsenek netközelben, vagy csak szimplán nem rám pazarolják az idejüket. "Onnan is", szóval akivel a többieknél többet találkoztam élőben, mi lett a vége?! Baj...
Nem tudom megtartani magam mellett az embereket. Talán csak az én hibám; talán kicsit az övék is. De nem merek, nem is igazán tudok belegondolni, hogy mi van, ha (mint ahogy [name] mondta, mikor összevesztünk) tényleg szeretet hiányom van?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése