Egyszer azt hallottam, hogy vigyázzak, mit teszek, vigyázzak, kit szeretek, és mindig gondoljam át kétszer. - Na, ki tudja, hogy mire gondolok? ((:
Kérdem én, lehet-e irányítani az érzéseket? Persze, megpróbálom átgondolni, de mire megyek vele? Ha szeretek valakit, akár az arcomba is üvöltheti, hogy semmi értelme. Ha meg is változna valami, nem azért, mert ezt mondta. Hanem - szerintem - azért, ahogyan mondta… na meg… lehet-e olyan embert szeretni, akit az ember tulajdonképpen nem is ismer? Például… lehet-e szerelmes valaki abba a fiúba, akit minden reggel lát a buszon, vagy abba a lányba, aki a szemben levő tánciskolába jár minden szerdán? Hiszen mindenkinek van egy kisugárzása. Egyeseknek olyan, hogy rossz kedvem lesz tőle, egyeseknek olyan, hogy nevetek tőle. Egyeseknek meg olyan, hogy Istenem, most azonnal meg szeretném zabálni, olyan édes. És ezeknél mindegy, hogy ismerem-e, vagy sem, ezt váltja ki belőlem, és kész. Nem azért, mert érzem az illatát, és beindulnak a biológiai folyamatok, amivel manapság a szerelmet magyarázzák. Hanem csak úgy. Mert látom őt, a mosolyát, hallom a hangját, a nevetését... és ez elég. Még ha nem is tudok róla sokat, vagy akár semmit sem.
"Nincs semmi érdekes a filozófiámban, csak egy zavart tinilány vagyok, semmi több."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése